Soha ne feledjük: a horgolás élmény, ami jót tesz a léleknek, kiváló stresszoldó, teret ad a kreatív gondolatoknak és fejleszti az önismeretet.

2014. augusztus 31., vasárnap

Paul, a mérges gomba

A Rita nyuszi után mindenképpen el szerettem volna készíteni a a következő amigurumit. Pláne, hogy a nagyobbik lányomnak gomba a jele az oviban. Ígéretet tettem neki még nyár elején, hogy készítek neki valami igazán egyedit, eredetit, ami csak az övé és másnak nincs ilyen. Amikor megtaláltam a mintát, tudtam, hogy ez kell nekem! A lalylala oldalon vásároltam meg a minta leírást. Nagy munka volt, közel 3 hét alatt készült el, és közben pihentetnem is kellett a kezemet és egy horgolótű is eltörött a végére. De az örömért és a mosolyért kárpótolt minden. 

Még hímzés előtt...



Kész állapot:





A neve pedig Gombajó lett. 

2014. augusztus 16., szombat

kistáska kiscsajoknak

Sokáig kerülgettem ezt a projektet. Minta leírás nem volt hozzá, így saját kútfőből és egy fotóból dolgoztam. Nagyjából tudtam, hogy mekkorát szeretnék, de már a fonal választásnál akadályokba ütköztem, hiszen ilyen intenzív színekben sehol nem találtam vastag, lehetőleg pamut fonalat. Végül a Catania maradt, dupla szállal. Nem kell ugye mondanom, hogy mennyire fonalzabáló a dolog így? Legalább 4 gombolyag van benne, plusz a díszítésekhez is egy picike és a bélést én találtam ki hozzá, mert nekem így jobban tartja a formáját. Ja és a kezet sem kíméli a pénztárca mellett, de a nagyobbik lányom szerelme lett.