Soha ne feledjük: a horgolás élmény, ami jót tesz a léleknek, kiváló stresszoldó, teret ad a kreatív gondolatoknak és fejleszti az önismeretet.

2014. március 30., vasárnap

'megrendelésre'

Családtagok kapták ezeket a sapkákat, mert kaptunk Tőlük egy pár új cipőt, mert nekik nem lett jó. Ennyivel és még két őszi sapkával minimum tartozom a lábbeliért. A mintát én, a színt az Anyukájuk,  a virágokat a lányok választották. Red Heart Baby fonalból készültek.

A kis modellem kivételesen segített és modellt ült egy-két fotó erejéig.





2014. március 24., hétfő

kabáthoz sapkát

A nagyobbik lányomnak van egy piros alapon nagyon mintás kabátja, amihez szerettem volna neki készíteni egy sapkát. A minta színei a kék, a zöld és a narancs voltak, így nem volt kérdés, hogy milyen legyen a sapka. A virág 3D lett.







2014. március 20., csütörtök

ikersapkák

Az egyik nemzetközi vásártéren láttam meg ezt a sapkát és próbáltam leutánozni a mintát. Természetesen kettő készült belőle, kis módosítással.







2014. március 14., péntek

piros sapka

A kokárdák miatt félretettem a kisebbik lányom sapkáját, de mivel azzal a 'munkával' időben végeztem, így most ezt is sikerült befejeznem. Red Heart Lisa fonalból készült. A virág mintája lentebb megtalálható.




(forrás: www.fionitta.com)

2014. március 12., szerda

kokárdák

Nem tudom, hogy honnan jönnek olyan szikrák, hogy nekem kokárdát kell horgolnom a lányom ovis csoportjának?! De belevágtam és bő 2 nap alatt elkészültem 30 darab csinos kis kokárdával, mivel az óvónénikre és a daduska nénikre is gondoltam. Az ötlet, illetve a minta teljesen saját, így nem írnám le. 

Félkész állapot:


Kész állapot:




2014. március 11., kedd

kellékek

Megérkezett az áhított horgolótű készlet, amelyet az egyik internetes külföldi piactérről rendeltem az itthoni ár töredékéért. Nagyjából annyiba került, mint a helyi boltban 2-3 horgolótű és ez azért mégis 22 db-os. Azt hiszem itt nem állok meg, bővíteni fogom még a készletem...



2014. március 6., csütörtök

ajándék magamnak

Születésnapom alkalmából megleptem magam egy egyszerű sapkával. A bordós pirosas fonal - Lara fonal, dupla szállal, míg a krém színűt egy ismerősömtől megvett gombolyag gyűjteményben leltem. Ezzel a házasítással nem lőttem nagyon mellé úgy érzem. Csak rövidpálcákból készítettem el.